A Tánc egy út. Attól függően, hogy ezt az utat milyen mélységében járod, jelentheti a kellemes kikapcsolódástól kezdve a beavatást legrejtettebb képességeidbe, amiket magad sem ismertél. Én az életemet szentelem arra, hogy ezt az utat járjam és másokat is segítsek ebben. Ha vonz, engedd, hogy feltárja magát előtted a te táncod, megtöltsön élettel, erővel, ragyogással, elhalmozzon millió kincsével. Én elkísérlek, figyelmemmel, tapasztalatommal és tudásommal támogatlak utadon.
A Zene, Ritmus, Ének, Érintés csakúgy, mint a Tánc a gyógyítás legősibb és leghatékonyabb eszközei közé sorolhatók, amelyekkel belső harmóniánkat segíthetjük. A test, lélek és elme szoros összefonódása eredményeképpen e három pillér összhangja elengedhetetlen a békés kiegyensúlyozottsághoz, kölcsönhatásukból eredően pedig bármelyik pillér irányából megvalósítható a másik kettő erősítése, gyógyítása. Tevékenységeim során a felsorolt nonverbális eszközöket, egymást organikusan kiegészítve használom, ezáltal is természetesebb közeget teremtve a kreativitásnak, az önkifejezésnek ,vagy éppen az ellazulásnak és a megnyugvásnak.
Keck Mária
Flamenco tánckurzusok és workshopok
A flamenco egy kontrasztokban és mélységekben gazdag művészeti forma. Roma, arab, spanyol valamint szefárd zenei és tánchagyományok összefonódása révén született Andalúziában évszázadokkal ezelőtt, és azóta is organikusan és dinamikusan fejlődik, korunk művészeti hatásait és irányzatait magába olvasztva. A flamenco táncot elegancia, tudatosság és erős érzelmi töltet jellemzi. A legkülönlegesebb jellemzője talán mégis az improvizatív nyelvrendszere, ami lehetőséget ad egy izgalmas és személyes interakcióra a táncosok, a zenészek és a közösség között.
A flamenco világa ajtót nyit előtted az önismeretre, női és férfi minőségeid és a köztük lévő kontraszt felfedezésére, érzéseid széles skálájának intenzív kifejezésére, öntudatos jelenléted és kommunikációd fejlesztésére a közösségen belül, továbbá tested mélységekig hatoló megismerésére.
Urban Flamenco tánckurzusok és workshopok
Az Urban Flamenco egy modern táncstílus a flamenco jegyében, amely mentes a hagyományos flamenco szabályai alól, ugyanakkor felhasználja annak jellegzetes vonásait és mozdulatait, több teret adva a csípő, a medence és a hát mozgásának. Ha vonz a jazz és a street dance világa, tetszenek a mai spanyol illetve latin pop dalok, egy könnyed, lüktető, áramló és egyben szórakoztató, de mégis különleges táncélményre vágysz, próbáld ki az Urban Flamencót.
Női roma tánckurzusok és workshopok
A török, indiai, spanyol, balkáni és magyar roma hagyományos táncok és ezek fúziói művelésével a bennük fellelhető életigenlést, örömet, szenvedélyt és szabadságérzetet idézzük meg. A roma kultúrákban a tánc eredetileg az egyéni/közösségi önkifejezés, interakció, szórakozás szerepét tölti be, ennek megfelelően egyik célunk a csoportban való közös, játékos, felszabadító, olykor spontán tánc, „együtt légzés” megtapasztalása.
Emellett azáltal, hogy betekintést nyerünk ezekbe a nőies, kifejező és érzéki tánctechnikákba, amelyeknek motívumai ősi női bölcsességet rejtenek magukban, lehetőségünk nyílik arra, hogy ösztönösen fedezzük fel női minőségeinket, ismerjük meg testünk energetikai központjait és tanuljunk meg bánni rejtett lehetőségeivel.
Hangfürdők és hangmasszázsok
A zene és a hangrezgések jótékony hatása az emberi szervezetre évezredek óta ismert, erről a tibeti hangtálak, gongok, csengők, a sámándobok eredete és története is árulkodik.
Akár csoportos, akár egyéni hangfürdőről beszélünk, illetve masszázzsal egybekötött hangterápiáról, a mély rezgésű dobok, hangtálak és csengők hangjai, a lágy, intuitív énekhang, a svéd és thai technikákon alapuló masszázs egyaránt hozzásegít a légzés harmonizálásához, az idegrendszer kiegyensúlyozásához, vagyis a testi-lelki-szellemi ellazuláshoz, feloldódáshoz.
Flamenco ének workshopok
Őszi, téli, tavaszi, valamint nyári táncok és rituálék
Tradicionális flamenco előadások
A flamenco élő hagyományát megidéző különböző formációim előadásai, a kiemelkedő nemzetközi művészek tehetsége, a műfaj egzotikus, exkluzív jellege, a szenvedélyes, kirobbanó, szilaj, feszes ritmikájú zenei világ, illetve a látványos és érzelemmel teli tánc improvizatív egymásba fonódása minden alkalommal egyedi, megismételhetetlen és lenyűgöző élményt nyújt a közönségnek.
Rólam
Keck Máriának hívnak, végzettségem szerint modern koreográfus, zeneterapeuta és gyógymasszőr vagyok. A valóság ennél sokkal tágabb, az életemet a tánc (flamenco, roma és modern táncok) kutatása, művelése, átadása, a zeneszerzés, a színpadi előadóművészetek, illetve a zenével, masszázzsal, tánccal, művészetekkel való gyógyítás tölti ki.
Előadóművészként (táncos, énekes, zenész) és táncoktatóként körbeutaztam a világot, négy különböző országban éltem, három kontinensen és mintegy húsz országban mutattam be zenés-táncos projektjeimet és workshopjaimat. Jelenleg Ljubljanában élek, főként Szlovéniában, Magyarországon, Horvátországban és Spanyolországban láthatóak színpadon a projektjeim, illetve érhetőek el kurzusaim és workshopjaim.